Ki vagyunk már éhezve a napfényre, a madarak dallamaira, a virágok színeire. Egy dózisban megadjuk mesterségesen.
Senki nem tudja, hogyan és mikor került a területre az aranysakál.
A tücskök zenéje egybefüggő. Csak sejtésünk van, hogy az nem egy példánytól szól. Az énekesmadarak némelyikénél pedig meg sem hallani azt, ha egyik helyett egy másik folytatja a dallamot.
Az egy dolog, hogy várjuk a tavaszt, de talán most már érezzük is. A hosszú és igazán hideg tél után ez természetes vágyódásunk.
Megfigyelték és bizonyították, hogy ha fenyegetve érzik magukat az állatok, akkor sokkal inkább együtt vannak az állatok, mélyebb kapcsolatok alakulnak ki.
Ha te is kutyatartó vagy és könnyen beleéled magad mások helyzetébe, akkor kutyád is ilyen.
A kilövés kockázatát vállalja az a gazdi, aki kedvencét póráz nélkül szabadon engedi vadászterületen.
Nem kell ezt túldimenzionálni, hiszen ez egyértelmű: sokkal sivárabb lenne az életünk állatok nélkül.
Annyira csúnya, hogy már szép. Mégis kedves, a maga módján bájos teremtés Quasi Modo.
A tyúkok röpképes madarak. Szárnyuk van, ez egyértelmű, de vajon miért nem repülnek el?
Sokan haragszanak a telefonokra, mert úgy vélik, hogy azok használatával mennek tönkre az emberi kapcsolatok. Ha azonban jóra használjuk és mértékkel, akkor az ember szolgálatába is állhat.
Izgalmas találkozás volt. Vajon mit akarhatott a kardszárnyú delfin a szörföstől?