Jump to content

Leopárdkölykök születtek

2014. 08. 29. 16:05

A Jászberényi Állatkertben 2009-ben érkeztek először leopárdok. A tenyészprogram keretein belül Csiu és Csenge nevezetű nőstények érkeztek a Budapesti Állatkertből, majd az egyik nőstényt átszállították Franciaországba. Helyére Németországból jött egy hím, Maroon.

Így már megvolt Jászberény tenyészállat párosa Csiú és Maroon személyében.

A hat és hét éves perzsa leopárdpár kifutóját sikerült az önkormányzat és egy nonprofit szervezet segítéségével újjáépíteni, így kerültek korszerű és újszerű helyükre az állatok. A feltételek tehát adottak voltak a tenyészprogram gyakorlatban való megvalósítására is.

A perzsa leopárd az egyik legnagyobb és legritkább alfaj. Ritkaságát okozza a természetes élőhelyeik területének szűkülése, az orvvadászat, valamint a természetes táplálék drasztikus csökkenése. Ennek érdekében indult el elsőként a leopárd alfajok közül a perzsa leopárd európai tenyészprogramja, melynek keretén belül már 80 példány tartanak számon.

2014. május 18-án meg is valósult a jászberényi álom, hiszen hármas ikrek leopárdkölykök születtek. A két hím és egy nőstény leopárd megkapta nevét is. A nőstény neve Amira lett, a kisebbik hímé Azhar, a nagyobbiké pedig Assim lett.

Természetesen megkapták a chipet, a féreghajtókat, a védőoltásokat, és állandó figyelemmel kísérik a kölykök egészségét.

Az állatkert vezetősége fog dönteni a leopárdok sorsáról, amikor elérik a másfél éves kort. Nagy valószínűséggel más állatkert lakóivá fognak majd válni.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: blikk.hu)