Jump to content

Idős hölgyek játékai

2014. 09. 24. 09:05

A massachusettsi állatkertben él két idős nőstény elefánt, Emily és Ruth. Gondozóik viccesen csak csajoknak nevezik a két óriáslédit. Napjaik nagy részét azzal töltik, hogy játékokkal játszanak, és ehhez ormányukat használják fel.

A játékszerek természetesen nem gyermekek megunt játékai, hanem egy képzőművészeti egyetem hallgatóinak keze munkáját dicsérik. A hallgatók azon fáradoznak, hogy olyan tárgyakkal rukkoljanak elő, amely a két éltes korú „csaj” intelligenciájához, személyiségéhez és társas természetéhez illeszkedik. Ebben segítséget nyújt az is, hogy a hallgatók megfigyelték az állatok viselkedését, szokásait.

A két elefánt minden új játékkal először ismerkedett, majd megenni próbálták. Az egyetem hallgatói erre alapozták játékaikat, vagyis a játékok belseje mindig valamilyen finomságot rejtett. A csajoknak minden tudást, ügyességet be kellett vetniük, hogy a csemegét megkaparintsák. Volt arra is példa, hogy egy-egy játékot Emily és Ruth nem a rendeltetésüknek megfelelően használt.

Az elefánthölgyek kedvence a több gumiabroncsból álló 190 kilós gumilabda. Egy másik játék szögletes hordóba zárt labdákból áll, amelyek görgetéskor csörögnek, míg egy másik piramis alakú játéknál a kar elfogatása után juthatnak a finomságokhoz.

Imádja a két „csaj” az ember által alkotta játékokat.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: wbsm.com)