Jump to content

Az utasok rémálma vált valóra

2017. 09. 08. 20:00

Ma már teljesen hétköznapi utazási lehetőség repülni. Nagyon sokan veszik is igénybe, és olykor még állatokat is szállítanak repülőgépen.

A repüléshez fontos biztonsági előírásokat kell betartani, ezért az utasokat is ellenőrzik. Csomagjaikat is átvizsgálják, valamint a megfelelő iratok és a repülőjegy bemutatása szükséges. Állatok is utazhatnak utasszállító repülőgéppel, természetesen a megfelelő szabályok és előírások betartása mellett. Mégis előfordul, hogy olyan kéretlen élőlények tartózkodnak a gépen, akiket nem szívesen tud az ember a fedélzeten. Okozott már gondot és riadalmat kígyó, patkány, egér, és most skorpió is. A Párizsból Glasgow-ba tartó járaton olyat talált egy utas, amitől a legtöbben frászt kapnak. Egy skorpió került a fedélzetre, nem tudni milyen módon.

Az utas szólt az illetékeseknek, és nem is engedték útjára a gépet. Még Párizsban vizsgálatnak vetették alá a gépet további állatok után kutatva. Ez azt jelentette, hogy az éjszakát még Párizsban töltötte a járat. Az utasok elhelyezéséről gondoskodtak, szerencsére több skorpió nem volt a repülőgépen.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek)