Jump to content

Jó nagy távot úszott

2017. 03. 25. 08:00

A teknősök nem a gyors mozgásukról híresek. A vízben ugyan otthonosan mozognak, de abban a közegben sem túlságosan gyorsak.

A parton evickélő teknősök aztán igazán nem haladósak. A tengerben élő teknősök azonban komótosan ugyan, de mégis nagy távokat képesek megtenni. Ezt most már konkrétan is tudják a tudósok, ugyanis Tajvanon egy befogott teknős páncéljára erősítettek egy jeladót, azzal követték útját.

A cserepesteknőst még 2015-ben fogták be, mert olyan sérüléséket szerzett valószínűleg egy halászhálónak köszönhetően, hogy ápolásra szorult. Nagyon rossz állapotban volt a teknős és nemcsak súlyos sebei, hanem tüdőgyulladása miatt is. Felépülése több hónapba került, de szerencsével jártak. A körülbelül 40 éves teknőst gyógyulása után szabadon engedtek egy műholdas adóvevő társaságában. Átlagosa 2,5 km/h sebességgel haladt Tajvantól Indonéziáig, a Beliung-sziget felé. Végül itt kötött ki, és valószínűleg tojásait is ott rakta le. Ez azt jelenti, hogy a sziget volt a teknős szülőhelye is. A teknősök ugyanis visszatérnek oda tojást rakni, ahol ők is kikeltek.

A jeladónak köszönhetően a tudósok figyelemmel kísérhették a teknős 94 napos útját, és megtudták, hogy ezalatt 5500 km-t tett meg az állat. Fontos adat ez ahhoz, hogy többet megtudjanak a cserepesteknősök útjáról a védelmük érdekében.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/kép)