Jump to content

Afrikai ecsetfarkú pele

2014. 10. 26. 09:05

Az afrikai ecsetfarkú pele nem túl gyakori háziállat Magyarországon, így az állatkereskedéseknek is ritka példánya.

Az afrikai ecsetfarkú pele latin neve Graphiurus murinus. Nevéből is kikövetkeztethető, hogy a pelefélék családjába tartozik ez a kis rágcsáló. Kisebb mint a házi egér. Testhossza maximum 10 centi, súlya pedig 20-30 gramm. Kongóban a banánültetvényeken igen elterjedt, egész Afrikában megtalálható apró rágcsáló. A szavannán talajszinten él, míg az erdőben 6-8 centi magasságban építi meg fészkét. A szavannai változat világosabb színű, mint az erdőkben élő. Természetes élőhelyén nem közkedvelt ki állat, ugyanis nem csak azért rág, mert eszik, hanem csupán kedvtelésből is. Szőre sűrű és nagyon puha. 4-6 évig él.

Habár az afrikai ecsetfarkú pele rágcsáló, azonban ritkán, de elfogyaszt rovarokat is, vagy akár még gyíkot, más rágcsálót is. Fő tápláléka gyümölcs, olajos magvak, élő rovarok. Kedveskedhetünk nekik natúr joghurttal is.
A pele társas lény, nem szeret egyedül lenni, hiszen a természetben is kolóniákban él. Ha egyedül tartanánk, meglehet, hogy depressziós lenne. Vagyis legalább két pelét kell tartanunk. ha pedig nem szaporítani szeretnénk kis állatkáinkat, akkor két nőstényt nyugodtan össze lehet engedni, míg két hím együtt tartása már nem ajánlott a konfliktusok miatt.

Nem érdemes ketrecben tartani peléinket, ugyanis olyan aprók, hogy könnyedén megtalálják a kibúvókat. A terrárium olyan helyen legyen, ahol biztosított számukra a 23-24 fok, mert ennél hidegebb környezetben akár el is pusztulhatnak. Nagyon gyors az anyagcseréjük, ezért mindig legyen előttük elegendő étel.

Éjszakai állatok, amelyek rendkívül aktívak és mozgékonyak esténként.
Ahhoz, hogy peléink jól érezzék magukat otthonunkban, legalább egy 901x30x60 cm-es nagyságú terráriumra van szükségünk. Ahány állatot tartunk együtt, annyi búvóhely legyen. Elhelyezhetünk lakhelyükön gallyakat, odúkat, papírdarabokat, mert ebből igazi kis fészket képesek készíteni.
Egyáltalán nem az a fajta háziállat, amelyik igényli azt, hogy gazdája a kezébe vegye, ezért ezt mellőzük. Bár a pici kortól általunk nevelt pele jobban megszokja az emberi érintést, de inkább gyönyörködni kell benne és nem simogatni.

A pele vemhessége 24 napig tart és általában 2-5 kölyköt fial a nőstény. Az anyaállat a fészkében hozzá világra kicsinyeit, amelyek akár egy hónapon keresztül is ott tartózkodnak.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: faunatech.co.uk)