Jump to content

Együtt az utolsó pillanatig

2014. 11. 09. 09:05

Az embereknél természetes az, hogy beteg szerettünk közelében vagyunk akkor, amikor közeleg a vég. Kórházi vagy otthoni környezetben azon vagyunk, hogy a nagy utazásban segítsük a szeretett személyt. Az állatoknál is megfigyelhető ez.

A selyemmajmok élőhelye a fák lombkoronáján van, ügyesen ugrándoznak egyik ágról a másikra, egyik fáról a másikra. Néha azonban ők is elvétik a távolságot, magasságot. Így történt ez egy nőstény selyemmajommal is, amelyik egy rossz ugrást követően a mélybe zuhant.

Az estet Brazíliában egy tudós csapat rögzítette is. Azért volt megdöbbentő az eset, mert a pórul járt nőstényhez igyekezett egy hím egyet, majd átölelte haldokló társát és a halál beálltáig vigyázta. A csapat domináns nősténye volt ugyanis az áldozat, így párja azonnal a segítéségére sietett, mindhiába. A domináns pár hímje párja elvesztése után el is hagyta a csapatot.

A tudósok selyemmajmokat tanulmányoztak a brazil őserdőben, akkor figyeltek fel a csoportra és több éven keresztül kísérték őket mindenhová. Ezért is lehettek szemtanúi a tragédiának és a hím áldozatos ápolásának. Közel egy órán keresztül tartotta haldokló társát karjai között és arról is gondoskodott, hogy a kíváncsiskodókat távol tartsa.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: bbc.co.uk)