Jump to content

Egyik ötlet után jön a másik

2017. 10. 10. 07:00

Ha megfelelőek a feltételek, a vadon élő állatok azt úgy mutatják meg leginkább, hogy szaporodni kezdenek. Az a legékesebb mutatója annak, hogy jól érzik magukat az adott helyen az adott körülmények között.

Ez most Erdélyben is így van a medvék körében. Csakhogy most már annyira sokan vannak, hogy veszélyeztetik az embereket is. Arról már számot adtunk többször is, hogy embereket öltek és sebesítettek meg medvék.

Szó volt arról, hogy a problémás egyedeket kilövik, de most egész másban kezdtek el gondolkodni, méghozzá a medveexportban. Csakhogy ez többezer állatot érintene ahhoz, hogy a probléma megoldódjon. Ennyi állatot kellene befogni és igény szerinti országokba szállítani a medvéket.

Volt már olyan felvetés is, hogy a medvéket chippel látnák el azért, hogy ismerjék a medvepopulációt. Ez azonban nemcsak kivitelezhetetlen, hanem komolytalan ötlet is egyben. Óvatos becslések szerint is legalább hétezer medvéről lenne szó.

Úgy tűnik, hogy a medveexport sem lett túlságosan átgondolva, ugyanis, ha a problémás egyedeket kívánják eltávolítani, akkor vajon melyik ország akarja befogadni a medvéket?

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek)