Jump to content

Mindig állva alszanak?

2016. 07. 17. 08:00

A lovakról azt tartjuk, hogy sosem fekszenek le, az alvást is állva bonyolítják le. Van benne igazság, de ez így nem teljesen az.

A ló és más nagytestű állatok csak akkor pihennek le, akkor fekszenek le, ha teljes biztonságban érzik magukat. A mélyebb alvást a lovak is fekve teszik meg. Ha állva alszik, akkor jóval éberebb, hiszen figyel a neszekre, és ha úgy alakul, akkor elmenekül. Még jó, hogy jóval kisebb az alvásigényük, mint az embereké, ugyanis a szervezetük sem bírja a tartós fekvést. A lovak azért sem fekszenek neki mindig az alvásnak, mert a bélrendszerük bizonyos szakasza nincs felfüggesztve, így nyomják azt fekvés közben, ezáltal pedig nem megfelelő a bélmozgás, az emésztés. Tehát hosszú távon nem is jó nekik. Ettől függetlenül képesek fekve aludni. Na, nem így:

Például a csikók, a fiatal állatok sokkal többet fekszenek, mint a felnőtt társaik. Az idős vagy beteg állatok viszont egyáltalán nem fekszenek le, mert számukra sokkal nagyobb erőkifejtést jelent a felállás.

A vadon élő lovakra természetes veszélyek leselkednek. A ménes egy része fekve alszik, miközben van egy csoport, amelyik őrködik éberen és figyel.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

 

(Forrás: otthonikedvenc.hu/forrás; flickr.com/képek; youtube.com/videó)