Jump to content

Lám, a láma esküvő!

2017. 05. 05. 06:00

A jelentős eseményeket manapság divat még sokkal emlékezetesebbé tenni, mint amilyen. Az esküvő igazán nagy esemény, de ma már a lánykérések zömét igyekeznek felturbózni.

Ahogy az állatokkal készült film is általában sikeres, úgy gondoltak arra, hogy akkor az állatokkal lebonyolított esküvő is az lehet.

Aki már részt vett egy esküvő megszervezésében, az jól tudja mennyire nem egyszerű dologról van szó. Mindig van olyan, aki elégedetlen a szervezéssel, és mindig van valaki olyan, aki szeretett volna részt venni a szertartáson és mulatságon, de nem hívták meg. Maradéktalanul jól tehát egy esküvőt sem lehet levezényelni, de az USA-ban mégis megpróbálják, méghozzá állatok bevonásával.

Egy állatterápiás központ gondolt egy nagyot és kitalálta, hogy miért csak beteg embereken segíthetnének lámáik és alpakáik, ha az esküvő főszereplői és szervezői is igencsak nagy stressznek vannak kitéve. A terápiás állatok épp ezt a feszültséget oldhatják a pár tagjaiban, de a részvevők közt szintén.

Egy esküvő megszervezése igencsak költséges vállalkozás. A lámáért, alpakáért ugyanúgy fizetni kell, de kettőt üt egy csapásra a házasulandó, ugyanis az állatok bérléséből befolyó összeget jótékony célra használják fel.

Ha már esküvő, akkor illik elegánsan megjelenni, így hát az állatok is talpig elegánsan jelennek meg a szertartáson.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | instagram.com/képek)