Jump to content

Nem mindegy, kitől vásárolunk kutyát

2014. 04. 16. 15:34

Akár a gyermekének, akár saját magának szeretne az ember kiskutyát, ez egy nehéz és felelősségteljes döntés. Éppen ezért a kutyavásárlást jól át kell gondolnunk és könnyen előfordulhat, hogy heteket, hónapokat kell várnunk, amíg a számunkra legkedvezőbb kiskutyát megtaláljuk. Miután elhatároztuk magunkat, és meghoztuk a döntést, hogy tartsunk-e egyáltalán kutyát, majd kiválasztottuk a fajtát, akkor nem maradt más hátra, venni kell egyet. De nem mindegy, hogy kitől.

Ilyenkor következik a kutyavásárlás legnehezebb része. Sokféle szempontot figyelembe kell venni. A legfontosabb, hogy behatárolnak minket az anyagi lehetőségeink. Emellett nem szeretnénk messzire menni érte – hiszen a hazaút nem várt, kellemetlen meglepetéseket is tartogathat -, és lehetőleg minél előbb haza szeretnénk vinni a kiskutyánkat.

Azonban fontos, hogy ne az anyagiak határozzák meg, hogy kitől vásárolunk kutyát. Vagy pedig annyi pénzzel induljunk neki, hogy válogatni tudjunk a kínálatból, és elvárásokat tudjunk támasztani a megvásárolandó kiskutyával és az eladójával szemben. Ha kevés pénzünk van, akár örökbe is fogadhatunk egy kiskutyát.

Több helyre menjünk el személyesen, járjunk utána, hogy hol és kitől érdemes kutyát venni. Nagyon fontos a személyes benyomás, akár többször menjünk vissza, és ne habozzunk kérdéseket feltenni! Ha fajtatiszta kutyát szeretnénk, akkor hívjuk fel a fajtagondozó klubbot és kérdezzünk rá, hogy ajánlják-e az általunk kiválasztott tenyésztőt. A klubok oldalán, általában szerepel az ajánlott tenyésztők listája.

Ha fajtatiszta kutya mellett döntünk, akkor csakis törzskönyvvel vásároljunk kiskutyát, hiszen a kutyánknak a törzskönyv a személyes okmánya. A törzskönyv nélkül a fajtatiszta kutya keveréknek számít, mert a fajtatisztaságát semmilyen dokumentum nem tudja igazolni, csak egy meleg kézfogás mellett tett isten bizony ígéret marad nekünk.

Fotó: freedigitalphotos.net forrás:otthonikedvenc.hu/e-kutyak.hu