Jump to content

Példaértékű hűség

2014. 07. 31. 15:43

Olvastunk, hallottunk már arról, hogy az állatok micsoda hűséget tanúsítanak elhunyt gazdájuk iránt. A legtöbb ilyen eset kutyákra jellemző. Hetekig, hónapokig, de akár évekig képesek várni gazdájukat a szokott útvonalon, vagy a régi helyén, de sehol. Minden nap elbotorkál arra a helyre, ahol szomorúan, nekifeküdve várja a soha meg nem érkező gazdit.

Ilyen Beni kutya esete is, aki évekig kettesben élt gazdájával, de az ő halála után is a házban élt tovább a kutyus, immáron egyedül. Hajléktalanok foglalták el a házat, majd fel is gyújtották azt, Beninek nem volt maradása, de csak a közelbe ment. Több mint tíz éven keresztül várta gazdiját minden nap, ugyanazon a helyen. A kutya 16 éves korában pusztult el várakozás közben. A helyiek emlékművet is állítottak a megható történet megemlékezéseként, mely az emberek számára is példaértékű.

Japánban egy hűséges kutya keresi minden nap gazdiját azokon a buszokon, amelyek ott megállnak. Az állat felszáll, körbenéz mindegyik járművön, hátha megtalálja gazdáját. Ezt teszi már hetek óta. A kutyus a reggeli órákban érkezik, majd az utolsó busz távozásakor az eb is eltávozik.

Szintén Japánban történt meg, hogy egy Hachiko nevű kutyus három hónaposan gazdájához került, elválaszthatatlan társakká váltak. A gazda minden nap vonattal ment dolgozni, ahová természetesen a kutyája minden nap kikísérte. Egy nap a gazda szívrohamban váratlanul elhunyt. Hachiko hiába várta, nem jött. Minden nap reggeltől estig várta a peronon gazdáját, mindegy volt, hogy az eső esett, vagy tűzött a nap. A kutyus 12 éves korában pusztult el a peronon várakozva, ahol emlékművet is szenteltek neki.

Argentínában is él egy németjuhász kutya, aki egy árvízben veszítette el gazdáját. A temetés után az állat furcsán kezdett el viselkedni, és egymaga megtalálta gazdija sírját, holott senki nem mutatta neki. 2006-ban történt a tragédia, és azóta a kutya minden nap kimegy a temetőbe, a fejét a sírboltra hajtja és pihen. Ilyenkor még az ételt is megtagadja. Az elhunyt gazdi felesége próbálta már hazavinni és visszaszokatni a kutyát régi életébe, de nem sikerült.

(Forrás: life.hu)