Jump to content

Bandi, a hófehér párduc története – 3. rész

2017. 08. 10. 20:00

Ha macskatulajdonos vagy, bármi megtörténhet. Hidd el, hogy bármi. Mesélünk most egy cicáról, akinek váratlan elvesztése nagy fájdalmat okozott gazdáinak.

Bandi magával ragadó lény volt. Selymes és hófehér bundájával, hetyke járásával, felemás szemszínével (egyik szeme zöld volt, a másik pedig kék, amely egy mutáció következménye. A teljes heterokrómia egy ritka genetikai mutáció.), élettörténetével sok szívet rabul ejtett. Pajkos és játékos volt. Még inkább csodálták azt, hogy a negyedik emeleti lakás erkélyperemen olyan bátorsággal és biztonsággal közlekedett, mintha az teljesen természetes lett volna. Szabad átjárása volt a szomszéd erkélyre is, ahol az ott élők is szívesen várták és látták Bandit, hiszen nem csinált semmit, csak onnan kémlelte az utcai forgalmat. A cica fő ingerforrás egyike tehát az erkélyen tett látogatás jelentette.

A másik fontos ingerforrás a kislány volt, akivel Bandi nagyon szívesen játszott. Sőt akkor is játszott vele, amikor a kislány nem is akart. Elég volt, csak egyik szobából a másikba átmennie, Bandi úgy támadt a gyerkőc lábára, mint egy hófehér párduc áldozatára. Így ment ez már harmadik éve, majd Bandi váratlanul megbetegedett. Hiába mentek egyik állatorvostól a másikig, már csak a fájdalmának enyhítésére volt lehetőség. Rövidesen Bandi elaludt. Az anya és kislánya gyászba borult. Az élet eztán más lesz. Banditátlan.

Bandi élettörténetével búcsúzik egy család szeretett cicájától. Ég veled Bandi!

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | a szerző saját képe/kép)