Jump to content

Hosszas, de sikeres mentés után kiszabadult a cica

2017. 08. 19. 08:00

Mit tennél, ha az autódból macskanyávogást hallanál, de nem látnád a hangadót? Ugye, hogy autószerelőt hívnál?

Egy fővárosban élő férfi is így járt. Keserves cicanyávogást hallott, csak éppen a hang forrását nem találta. Annyi biztos volt, hogy macskától jön a hang, de hogy hol a cica arra keresés után sem jött rá. Legalábbis egy darabig. Ment a hang után és végül arra jött rá, hogy az egyik szomszédos parkoló autóból jön a keserves hang. Csakhogy a cica nem az autó alatt bujkált, hanem annak motorterében.

A férfi nem hagyta ennyiben a dolgot, értesítette a rendőrséget. A hivatalos szerv a rendszám alapján beazonosította a gépjárművet és a gazdit is értesítették. Amikor az autó tulajdonosa megjelent az autója mellett elmondta, hogy nincs macskája, ugyanis egy kutyus tulajdonosa. Nem tudja, hogy került oda a cica, de ha kell, bontsák elemeire az autóját a cica megmentése érdekében. Így is tettek. Hosszas szerelés után megtalálták a cicát, akit az ékszíj súlyosan megsebesített.

A sebek nem életveszélyesek, de súlyosak, farkát amputálni kellett, de azóta már a gyógyulás útjára lépett. A gazdátlan kiscica a felépülése után ahhoz az emberhez kerül, aki rátalált. Az elpusztult cicáját gyászoló férfi vállalta, hogy új cicája legyen.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/kép (A képek illusztrációk)