Egy amerikai kutatócsoport ismerte fel, hogy a papagájok is sorra, egymástól kedvet kapva kezdenek ásítani. Eddig abban a tévhitben éltünk, hogy csak az emlősökre, azok közül is csak néhány fajra jellemző ez a viselkedés. Hát nem!
A ragadós ásítást megfigyelték az emberen kívül majmoknál, kutyáknál és egy patkányfajnál is, most pedig már papagájnál is.
A természetben szabadon élő papagájok rajokban élnek, és tartós kapcsolatban élnek párjukkal, hatnak párjukra és a rajon belüli társakra egyaránt. Otthoni körülmények között tartott, valamint laboratóriumi keretek között is gyorsan tanulnak.
Az amerikai kutatócsapat 16 madarat helyezett el párosával egymás melletti kalitkákban. A szabad kilátást semmi sem gátolta egy részének, míg a többieknek igen. Arra alapozták a kísérletet, hogy az ásítás akkor ragadós, ha a papagájok látják egymást. Igazuk lett. Háromszor többet ásítottak a papagájok akkor, amikor társaikat is látták ezt a tevékenységet végezni.
Egy másik kísérletben ugyanezeknek a papagájoknak, ugyanebben a felállásban ásító papagájokról készült videót mutattak be. Ebben az esetben is kétszer többet ásítottak a papagájok, mint alapjában véve tették volna.
További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat!
(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: flickr.com)