Jump to content

Solymászbemutató Gyulán

2017. 03. 18. 08:00

Ha vágysz a természetbe, lenyűgöznek a ragadozó madarak, és érdekel a történelmi múlt is, akkor Gyulán a helyed.

Békés megyében, Gyula városában áll még ma is egy vár. Méghozzá az egykori magyarság alföldi régiójának egyetlen épségben megmaradt vára. A Fehér-Körös egykori árterületén helyezkedik el a végvár. A gótikus téglavár megélte a történelem viharait. Volt a törökök kezében, működött benne levéltár, serfőző és pálinkaház, de börtön is. 2005-től azonban már látogatók előtt nyitották meg az épületet. A vármúzeumban a vár történetét, hadtörténetét ismerheti meg az idelátogató. Falai között működik a Gyulai Várszínház is.

A vár környéke csalogató. Gyula gyönyörű ősparkja ad otthon a vasárnap megrendezésre kerülő solymászbemutatónak is. Testközelből ismerkedhet meg az odalátogató a hihetetlen ragadozó madarakkal, viselkedésükkel. Sőt mi több, hogy örök emlék maradjon, még közös fotót is készíthetünk a fenséges madarakkal, és ha úgy kívánjuk, kipróbálhatjuk a solymászatot. Kesztyűt húzva magunkhoz hívhatjuk a madarakat.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A kép illusztráció) | youtube.com/videó)