Jump to content

Jól érezte magát a beszoktatáson a veszprémi tevecsikó

2014. 07. 22. 13:19

Bár nem éppen háziállat, de a veszprémiek legalább annyira szeretik őt. Pár nap alatt rettentő népszerű lett az állatkert új lakója, Félix a tevecsikó. Az "újonc" jól fogadta tevetársait, egyelőre még állatgondozó táplálja, sőt a mai napon az állatkert kifutójában megismerkedhetett a gondozói a csapattal is.

Nagyszerűen érzi magát Félix a tevecsikó Veszprémben. Az állatkert új lakója májusban született, ám a mamája a születését követően elutasította. Félixet így állatgondozók nevelik, ám napról napra egyre több időt tölt öt társa között. A több héten át tartó beszoktatás eredménye remélhetőleg az lesz, hogy a kis teve a csapat aktív tagja lesz.
Török László, az állatkert igazgatója szerint a jelek bíztatóak, úgy tűnik, hogy társai barátsággal fogadják Félixet, aki egy kis biztatás után maga is örömmel közeledett feléjük. Köztük az anyaállaton kívül ott van Füzike és Fanni, a testvérei.

Török László elmondta: az állatvilágban néha megesik, hogy az anya nem táplálja az utódját, ekkor nagy szerepük van az állatkertek gondozóinak, akik tápszerrel etetik az állatokat. Félix is három óránként eszik, de már a tápszer mellett szénát, sárgarépát, almát kap, sőt háztartási kekszet is, ami a kedvenc jutalomfalatja – tette hozzá az igazgató. A szakember hangsúlyozta: minden utódállat nevelése nagy kihívás a gondozóknak, Félix például rendkívül akaratos, életrevaló tevecsikó.

Az igazgató bízik benne, hogy egy hónap múlva már nem is lesz észrevehető, hogy Félixet ember táplálta élete első időszakában.

(Forrás:otthonikedvenc.hu;MTI/Fotó:veol.hu, hirekma.hu)