Jump to content

Uzonka története – 1. rész

2014. 09. 06. 09:00

Erdély, Kovászna megye, Uzonka nevű falu. Ebben az erdélyi békés kis falucskában látta meg a napvilágot 2004-ben a faluról elnevezett fehér Gólya, Uzonka.

Nehezen indult az élete, és nehezen is folytatódott Uzonkának. A fészekből kiesve, szülei magára hagyták a kis gólyát, majd el is vándoroltak melegebb vidékre, mint ahogyan azt tették eddig is.

Uzonka magára maradt. A repüléshez fiatal volt, sorsa attól az embertől függött, akinek háza kéményén a fiatal gólya is napvilágot látott.

Amikor az uzonkai lakos megtalálta a gólyafiókát megmosta, megetette, de kétség merült fel benne, hogy a fióka túléli-e szülei elhagyását. Pár nap múlva a kétségek elillantak, a gólya erősödni kezdett, a férfi udvarában töltötte napjait. Uzonka a faluban nagy népszerűségnek örvendett, 2005-ben már a falu sztárja volt.

Amikor a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesülete három fehér gólyát keresett azért, hogy nyakukra rádióadót erősítve útjukat követni tudják, hosszas keresés után találtak rá Uzonkára.

2005 tavaszán Uzonka madárcsaládja visszatért a régi fészekbe, de Uzonka még röpképtelen volt. Szülei megint magára hagyták, immáron másodjára. Gyakorlások után már képes volt a repülésre, de nem maradt távol. Ezzel a röpképtelenséggel azonban a rádióadós madár szerepére is alkalmatlanná vált.

A nehézsorsú gólya rémtörténete igazából csak akkor kezdődött, amikor 2006-ban valaki, - aki nem vállalta tettét - elütötte Uzonkát, aminek következtében olyan súlyosan sérült a csőre, hogy azt már gazdája nem tudta egyedül ellátni. A szakszerű orvosi ellátás után azonban ismét a férfi gondjaira bízták a pórul járt gólyát. Megtanulta hogyan kell a sebet tisztítani és kötözni, hogyan kell a gyógyszert beadni. Uzonka és megmentője küzdött a fennmaradásért. A férfi darált hússal és áztatott kenyérrel etette a madarat.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: http://erdelyinimrod.ro)