Jump to content

Uzonka története – 2. rész

2014. 09. 07. 09:05

Erdély, Kovászna megye, Uzonka nevű falu. Ebben az erdélyi békés kis falucskában látta meg a napvilágot 2004-ben a faluról elnevezett fehér Gólya, Uzonka.

Nagy közfelháborodást váltott ki, hogy az Uzonkát elgázoló nem vállalta tettét, ezért a falu lakói jutalmat ígértek annak, aki felfedi az elkövetőt.

A madárnak erős fájdalmai voltak, kétségessé vált, hogy élet-e ilyen kínok között lennie a szerencsétlen madárnak. Már-már a kegyes halál gondolatával játszottak, amikor egy fogorvos azzal az ötlettel állt elő, hogy Uzonkának műcsőrt készít.

A gólya csőréről lenyomatot vettek, hogy kialakíthassák a protézist. Más gólyák csőrének tanulmányozásával mérték fel azt, hogy milyen a megfelelő csőr alakja, hossza. Fogászati műgyantából készítették el a műcsőrt, amit három milliméteres kobaltkő keretbe foglaltak, és polimerréteggel szilárdították meg. A műcsőr helyére rögzítése volt a legnehezebb művelet, ugyanis komoly műtéti beavatkozásról volt szó. 2006 nyarán elvégezték a műtétet, amely sikeresnek bizonyult.

2007-ben a gólya segítője rosszul lett és kórházba került. Uzonka néhány tiszteletkört tett a szülőháza felett, majd eltűnt a messzeségben, a madár gondozója és megmentője pedig néhány nap múlva elhunyt.

A falu lakói minden tavasszal várják vissza Uzonkát. Annak ellenére, hogy tisztában vannak azzal, a hosszú vándorlás során sok golyó pusztul el, főleg fiatalabb példányok. Mégis bíznak abban, hogy a sokat megélt Uzonka visszatér szülőfalujába.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: bzb.ro)