Jump to content

Az állatkerti élet és ami mögötte van

2014. 09. 27. 16:05

Gyermekkorában érdeklődött az állatok iránt Persányi Miklós, és már akkor elhatározta, hogy állatkert-igazgató lesz. Húsz év elteltével valósult meg az álma.

1990-ben jelent meg egy pályázati kiírás az állatkert igazgatói posztjára. Kis habozás után, de beadta jelentkezését. Az akkor munkahelyén felmondott, és megvalósította gyermekkori álmát.

Amikor az állatkert élére került, sokáig nem építtetett új épületeket, hanem inkább a régiekből bontatott le. A hangsúlyt a Koós Károly-féle épületek helyrehozatalára fektette. Ennek érdekében meg kellett szabadulni minden stílusidegen elemtől. Felismerte azt, hogy az épület határozza meg azt, hogy milyen állatokat lehet benne tartani.

Az 1990-es években négyszáz különböző állat volt az állatkertben, amiről úgy gondolták, hogy nagyon sok. Napjainkban pedig 1060 állatfaja van az állatkertnek, ám jellegében más. Sokkal több kistestű állat él az állatkertben a hagyományosan kötelező állatok mellett (zsiráf, oroszlán, elefánt stb.).

Persányi Miklós mer nagyot álmodni, és azt megvalósítani még akkor is, ha azzal nagy kockázatot vállal, hiszen nincs arra biztosíték, hogy a látogatók tetszését is elnyeri.

A látogatók száma azt mutatja, hogy megérte az újítás.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: divany.hu)