Jump to content

Halakat a tóba!

2014. 08. 06. 16:00

Amikor a ház befejezve áll, a kert is rendben van, de még mindig van valami hiányérzet, megoldásként szóba jöhet a kerti tó ötlete. Nem csak szép és nyugalmat árasztó, de élettel teli is lehet, ha halakkal telepítjük be.

A víz felszíne alatt úszkáló halak megnyugtató látványt kínálnak a ház lakóinak, az oda érkező vendégek is a csodájára járhatnak. A kerti tóban élő halak emellett olyan hasznos feladatokat is ellátnak, mint például tisztán tartják a tó alját és még oxigént is juttatnak oda. Elfogyasztják az embereket és állatokat is gyötrő szúnyogok lárváit és más rovarokat is megesznek.

Hogy milyen fajta hal kerülhet a tóba, az határozza meg, hogy mekkora a tó mérete. Nagyobb hely kell a koi pontyoknak, de nagyobb helyigényűek a comet, a shubunkin, a sarasa és a sárga aranyhalak is.
A tó benépesítésekor fontos alapszabály az, hogy minden 30-50 cm nagyságú kifejlett halnak minimum 0,5 m3 víz szükséges. Koi esetében ez pedig 1 m3. Ezek a halak ugyan a sekély vizeket szeretik, de a tó méretének ekkor is meg kell felelni a fenti szabálynak.

A nagyobb méretű halak mutatósabbak kisebb társaiknál, de tartásuk is macerásabb, ugyanis az aranyhalakat és a koit is kiegészítő táppal kell etetni, valamint biztosítani kell a megfelelő szűrővel történő oxigénellátást. A koi a fenéken táplálkozik, ezért a tó vize zavarossá válhat. A halak szaporodását is kordában kell tartani.

Ha kisebb halakat telepítünk a kerti tóba, akkor abban gőték és békák is élhetnek. Ilyen kisebb halak például a kurta baing, a háromtüskés pikó, a fenékjáró küllő és a szivárványos ökle. Ezek a halak nem nőnek 10 cm-nél nagyobbra, tartásukhoz szűrőre és szivattyúra sincs szükség és még csak etetni sem kell külön, mert a tóban találnak maguknak elég táplálékot.

Kerti tó benépesítésekor csakis tenyésztőtől vagy állatkereskedésből szerezzék be a halakat.

(Forrás: eletszepitok.hu)