Jump to content

Teknős teleltetés módjai

2014. 12. 22. 11:00

Ha teknőst tartunk és teleltetni szeretnénk, számos dolgot figyelembe kell venni. Mik ezek? Segítünk!

A teleltetés megkezdése előtt meg kell fürdetni kézmeleg vízzel a teknősünket, és az ételt meg kell vonni tőle. A teleltetés végeztével szintén meg kell fürdetni langyos vízzel és vizet kell adni, majd fokozatosan lehet etetni is.

Némelyik teknősnél a téli altatás feltétlenül szükséges. Némelyik teknősfajnál annyira létszükséglet, hogy a teleltetés kihagyása akár az állat életébe is kerülhet.

Szárazföldi teknősök közül nem mindegyik alszik téli álmot. Ez függ a származás helytől, amelyik északabbra honos, alszik téli álmot, de a délen élő állatok már nem biztos. A közkedvelt görög teknős októbertől márciusig alszik éli álmot a szabadban, de mesterséges környezetben csak akkor kell altatni, ha szaporítani akarjuk. Teleltethetjük kint, akkor egy méteres gödörre van szükség, amelybe faleveleket, tőzeget és száraz földet tegyünk. Ha bent teleltetjük, akkor 4-6 fokos helyiséget kell számára biztosítani, ahová egy ládát úgy bélelünk ki, mintha a szabadban teleltetnék, vagyis tőzeg, falevél keverékével béleljük ki. Csak akkor teleltessük bent az állatot, ha biztosítani tudjuk azt, hogy a hőmérséklet nem megy 8 Celsius fok felé. Ha nincs ilyen helyiségünk, de szaporítani szeretnénk teknősünket és mindenképp teleltetni akarjuk, akkor egy hűtőben is megtehetjük ezt állatunkkal. Ebben az esetben nyissuk ki a hűtő ajtaját.

Vízi teknősök esetében más a helyzet, ugyanis esetükben számos fajt egyáltalán nem szabad teleltetni. Természetes környezetükben sincs olyan hideg, amelyben hibernálódni tudnának, így mesterségesen sincs erre szükség. Vannak azért olyan fajok, amelyek képesek hibernálódni, de ettől függetlenül nem szükséges a teleltetés. Az ilyen fajok kimondottan jól alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz. Vagyis ezeket a teknősöket is csak akkor teleltessük, ha szaporítani szeretnénk.A hibernálódásból felébredt állatok szaporábbak, nagyobb kedvet éreznek a tojásrakáshoz tavasszal.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: gorogteknos.hu)