Jump to content

A tengerimalac fogsérülése

2014. 08. 19. 16:05

Bár nem túl gyakori, de néha előfordul, hogy tengerimalacunk foga kitörik, letörik, amely gondot jelenthet az állat táplálkozásában.

A rágcsálóknak jellegzetes fogazata van, méghozzá egy pár befelé hajló véső alakú metszőfog helyezkedik el az alsó és a felső állkapocsban is. Szemfogaik hiányoznak, ezért a zápfogak és a metszőfogak között nagy a köz. Általában mindkét oldalon, mindkét állkapocsban egy-egy előzápfog van, utózápfogból pedig összesen 3-3 van.

A metszőfogaknak nincs gyökere, hanem állandóan megmaradó fogcsírájuknak köszönhetően folyamatosan nőnek. Az elkopott részek pótolódnak.

A tengerimalac fogazatára is éppen ez jellemző. A metszőfogaik viszonylag rövidek, az állkapcsát előröl hátrafelé jól tudja mozgatni, aminek következtében a fogak egész szélességében kopnak, de az oldalsó mozgás erősen korlátozott.

Több malac együtt tartásánál verekedés is előfordulhat. Ilyenkor mindig nézzük meg a szőrmókok fogazatát, mert ha egy állat egy vagytöbb foga is letört, megsérült, akkor az étkezés gondot okozhat számára. Nem kell azonnal orvoshoz szaladni, hiszen fogai egy hét alatt kinőnek, de amíg ez a helyzet fennáll, addig a gazda ellátására szorul.

Metszőfoguk segítségével veszik fel a táplálékot, azzal harapnak a gyümölcsből, zöldségből, vagyis ha a metszőfogak sérülnek, akkor ezeket a funkciókat alig vagy egyáltalán nem tudják ellátni. Így a gazdájának kell az ételt a malacka szájába adni, amit a lehető legkisebb darabra szeleteljen fel, esetleg reszelje le és ezt minimum 3-szor ismételjük meg egy nap.

Arra ügyelni kell, hogy ne koplaltassuk az állatot, mert bélflórája érzékeny, pár nap fogyókúra tönkreteheti az egész bélcsatornáját.
Az étel pépesített formáját fecskendővel is a szájába adhatjuk. A pépet pedig a malacka foga alá valókból készítsük el, mert nagyobb a valószínűsége, hogy elfogadja a mesterséges táplálást.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: pets4homes.co.uk)