Aki rágcsálót tart és még az utánpótlásra is számítani lehet, azok találkozhattak azzal a ténnyel, hogy a rágcsálók megölheti saját kicsinyeiket. Születésük után egyszerűen felfalják az újszülötteket.
A hörcsögök hamar ivaréretté válnak, csakhogy sokszor előzi meg a szexuális érettség a testi érettséget, így az első alom megszületése után elképzelhető, hogy az anyaállat megeszi kicsinyeit.
Sokszor már vemhesen vásároljuk meg a kisállatunkat a kereskedésben azért, mert nemek szerint választják szét a kicsiket. Mivel korán érnek, így korán szembesülhetnek az anyaság velejárójával. Arra az időre nincsenek felkészülve, hogy kicsinyeket neveljenek, és a szervezetük sincs arra felkészülve, hogy utódaikat anyatejjel táplálják. A kis rágcsálók esetében a tenyésztéskor figyelni kell az állatok életkorát. Nemcsak fizikailag, de pszichésen is meg kell érnie egy hörcsögnek a szaporodásra. 2-3 hónapos korig nem érdemes tenyésztésbe fogni dzsungáriai törpehörcsögök esetében. A második almot már általában felnevelik a szülők. Más, otthon tartott rágcsálóra is érvényes ez.
További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!