Jump to content

Jól vizsgáztak a kutyachipek a szilveszteri időszakban

2014. 01. 06. 10:23

A tűzijátékok miatt a városban több mint száz eb kóborolt el. A regisztrációnak köszönhetően mostanra szinte mindegyiket sikerült gazdájához visszavinni.

Tíz percig tartott szilveszter éjszakáján a tűzijáték Debrecen főterén. Ennek az ünneplők örültek, a házikedvencek kevésbé. Ilyenkor sok megijedt kutya szökik el otthonról.

A Kutyaház Állatotthonban teltház van; 90 ebet gondoznak. Közülük viszont egy sem szilveszter éjszakáján vagy újév napján került oda. Az, hogy nem emelkedett meg az otthonban lévő kutyák száma, nem annak köszönhető, hogy a gazdik figyelmesebbek lettek.

Tavaly január óta kötelező a kutyák regisztrálása és chippel való ellátása. Ez a rendszer vizsgázott jelesre a 2013-as év utolsó és 2014 első napjaiban. Az állatvédők szerint száznál is több kutya kóborolt el Debrecenben, de pontos számot nem tudtak mondani.

Szilágyi Attila, a Debreceni Kutyaház Állatotthon szóvivője elmondta, annyira nagy volt a dömping éjszaka is, január elsején is, illetve másnap is, hogy nem is tudtuk regisztrálni őket. Megtalálták, telefonáltak a menhelyesek, vagy akiknél chip-leolvasó volt. Beolvastuk, azonosítottuk, és már kerültek is vissza a gazdához. Egyszerűen nem volt arra idő, hogy jegyzőkönyvezzünk. Nagyon sokat dolgoztak a menhelyes kollégák is – mondta el.

A dehir.hu cikkéből kiderül, mostanra csak néhány kutyus várja befogadó családnál, hogy gazdijuk értük menjen. Debrecenben egyébként több mint 40 ezer regisztrált és chippel ellátott kutya van.

Fotó: freedigitalphotos.net

otthonikedvenc.hu/dehir.hu