Jump to content

Hűség a végletekig és azon túl

2018. 01. 05. 20:00

A kutyák a leghűségesebb társaink. Számtalan történettel bizonyították már ezt, de a mostani történet talán még inkább hitelesíti ezt a tényt.

A kutyus esete megrázó. A végtelenségig hűséges kutya ugyanis halott gazdája mellől egyáltalán nem tágított. Ilyen eset volt már, csakhogy ebben a történetben a halál több hete beállt.

Az újpesti férfi lakásába rendőrök jutottak be. Ők értesítették az állatvédőket is. Megrázó látvány fogadta őket. A már oszló holttest mellett feküdt a kiskutya, Zsazsa.

Mivel már hetek óta így élt a kutyus, ő maga is nagyon rossz állapotba került. Nemcsak a kiszáradás határán volt, és nem csak nagyon gyenge az éhezés miatt, hanem a holttestből szivárgó folyadék miatt begyulladt a szeme, a bundáját le kellett mosni.

Nemcsak a kutyust kellett megfürdetni, de mindenki, aki a házban járt ki kellett dobni a ruhájukat a kukába, de még az autót is fertőtleníteni kellett.

Zsazsa nincs jól. Nagyon gyenge, küzdenek érte az állatvédők. Kapja az infúziót és melegítőpárnát is kapott. Szegény kiskutyának azonban nemcsak a fizikai állapota rossz. Lelkileg is kihatott rá gazdája elvesztése.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A képek illusztrációk)