Jump to content

Fokozott figyelem szükséges

2016. 12. 16. 20:00

A tél közeledtével és beálltával minden állatbarátnak figyelnie szükséges kedvenceire és a környezetében élő más állatokra. Ezt szajkózzuk, mégis megtörténhet a baj.

Egy vidéki település külterületén, a nádasból halk nyüszítés hallatszódott. Erre figyelt fel egy nő. Nem mert egyedül intézkedni, ezért hívta a helyi mezőőröket. Habár nem az ő területük az állatmentés, mégis kimentek a helyszínre és kis keresés után megtalálták a hang forrását. Egy pásztorkutyus szó szerint a jégbe fagyott. Órák óta ebben az állapotban lehetett. A kutyusnak minden ereje elfogyott, még a fejét is alig tudta felemelni, így arra sem volt energiája, hogy esetleg harapjon. Talán ha lett volna ereje, akkor sem harapott volna, mert annyira hálás volt a mentőseregnek. Csak óvatosan, apró mozdulatokkal tudták kiszabadítani a kutyát, egyik lába után a másikat.

A nő, aki a bejelentést tette a mezőőrök felé elmondta, hogy ismeri a kutya gazdáit. Habár nem volt benne chip, de eljutottak a kutyus gazdáihoz, otthonába. A nádas területtől nem is volt messze, mégsem tudták, hogy kedvencük merre van. A szerencsés fagyoskodást most megúszta és otthonában melegedhetett fel a berni pásztor.

További érdekességekért kérjük, keressék fel Facebook oldalunkat!

 

(Forrás: otthonikedvenc.hu | flickr.com/képek (A kép illusztráció))