Amíg a tél jégvirágot
festeget az ablakon,
Mirci cica ábrándozva
heverész a pamlagon.
– De jó volna egy kis játék,
majd megesz az unalom.
Csak ne lenne olyan vastag
jégpáncél az utakon.
Nem voltam már egerészni
nem is tudom mióta –
így, amint az ajtó kinyílt,
kisurrant a cicóka.
– Nyau, nyau, mennyi tejföl!
Ilyen csudát ki látott?
Hófehérbe öltöztette
valaki a világot.
Nem fárasztom hát magamat,
nem kell fürge egérke.
Teletömöm pocakomat,
tejfölt nyalok ebédre.
Csendes léptű, bársony
talpak surrannak a verandán.
– Csupa tejföl a lépcső is.
Mi lenne, ha lenyalnám?
|
Kinyújtja a nyelvecskéjét,
s belenyal a fehérbe...
– Fújj, de vacak ez a tejföl!
Fütyülök az egészre!
Majd lefagy a nyelvem tőle,
nincsen semmi íze sem.
Ha valaki ajtót nyitna,
visszamennék szívesen.
Ki volt, aki ideszórta
ezt a fehér akármit?
Inkább falnék a konyhában
májkrémet, vagy szalámit.
Rázogatja apró mancsát...
csupa víz a kis talpa.
De jó volna, ha odabenn
friss tejecskét ihatna...
Csikordul a kulcs a zárban...
szalad is a cicóka.
Ott gőzölög tálkájában
a jó meleg itóka.
Mohón nyalja kis cicuskánk
az illatos tejecskét,
nem vágyik már ki, a hóra,
megtanulta a leckét.
|
(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: publicdomainpictures.net)
