Amikor már a hitünk kezdene elhagyni, akkor mindig találkozunk egy olyan történettel, amely pont az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Szerencsére mindig vannak olyanok, akik nem képesek elmenni beteg, magára hagyott, éhező állatokon. Jó esetben szólnak egy állatvédő szervezetnek, vagy maguk veszik szárnyaik alá az állatot. Sokan így fogadnak be állatot magukhoz, mások addig tartják maguknál a beteg, riadt kutyát vagy macskát, amíg az állatvédők egyik dolgozója nem megy érte, vagy be nem tudja adni biztos helyre.

Sokan még kicsi pénzük ellenére is állatorvoshoz viszik a beteg állatokat, maguktól vonják meg akár a falatokat is azért, hogy jobb állapotba hozhassák.

Egy felhívásra is fény derült, miszerint egy százéves néni saját macskáján kívül még közel egy tucatnyi, hozzácsapódott cicát is etet. A létszám mindig változik, de a néni lelkesen eteti őket. Egy kisebb csapat verbuválódott össze azért, hogy az idős néni munkáját segítsék. Nem szabad hagyni, hogy az állatkínzás elfogadott legyen, de azt is értékelni kell, aki másokon is segít.