Jump to content

Kukurikú, jó reggelt!

2014. 09. 21. 09:00

Vidéken általános dolog reggelenként kakasszóra ébredni. A kakasok rendszerint ugyanabban az időben hallatják hangjukat. De honnan tudja a kakas, hogy mikor kell kukorékolnia?

A kutatókat is érdekelte ez a kérdés. Minden nap pirkadatkor szólalnak meg a kakasok, vagyis valamiféle belső óra késztetésére indul be a kukorékolás.

Egy kísérlet során négy kakasból álló csoportokat hoztak létre, és mindegyik csoportot több hétig egy szobában tartottak elzárva. Villanyfény nélkül, infravörös fényben vették videóra a történteket.

A kakasok napközben is kukorékoltak, de ennek száma elenyésző. A legnagyobb hangadással 24 órás időközönként voltak. A belső órájuk napfény hiányában is jelezte számukra a pirkadatot, akkor is, ha a természetes világosságtól elzárták őket.

Ezt a pontos ütemet két héten keresztül tudták a sötétben kuksoló kakasok tartani, majd fokozatosan felborult a rend. A négy hétig tartó elzárás második felében a hangadás szabálytalanná vált. Ez arra enged következtetni, hogy a kakasoknak látniuk kell a napot ahhoz, hogy a kukorékolás szabályos legyen.

A kísérlet folytatásaként váltva tartották a kakasokat 12 órán keresztül világosban, majd sötétben. Napközben éles fényvillanásokat bocsátottak a kakasokra és hangfelvételről kakashangot játszottak le. Ezen ingerek hajnalban való alkalmazása során a kukorékolások száma emelkedett, de a nap bármelyik másik időpontjában alig volt hangadás.

(Forrás: otthonikedvenc.hu; Fotó: backyardchickens.com)